A beszélgetésre készülődve sok könyvet olvastam, amely Polgár Judit életéről szólt, neveltetéséről, kapcsolatáról szüleivel, múltjáról és jelenéről. Úgy éreztem, már sok mindent tudok róla. Izgatott, hogyan lehet valaki sikeres nő, családanya, akit a róla írt könyvekben több helyen mutánsként emlegetnek. Mutánsként, aki női testben, férfi aggyal született, aki férfiakat megszégyenítő módon sakkozik.
Gyakorlatilag kérdést sem kellett feltennem, máris válaszra leltem. Ahogy körülzsongták őt a gyerekek, akiknek felolvasott, képeskönyvben mutogatta, hol lakik a nap, mit játszanak a gyerekek, ki a kisfiú, ki a kislány, és mágnesként vonzotta a kíváncsinál kíváncsibb gyerektekinteteket, nem volt kétségem többé: Polgár Judit csöppen sem mutáns. Ízig vérig nő, aki éppen úgy helyén van az anya szerepben, mint a sakk asztalnál. Aztán belelendültünk. Csak úgy záporoztak rá a kérdések, és az is kiderült, hogy sokkal többen sakkoznak kis hazánkban – habár a Szülők Háza Baráti Társaságban megjelent családok mégsem nyújtanak reprezentatív mintát -, mint gondoltam.
Regős Judit: Sikerekben gazdag édesanya is vagy? Másként neveled a gyermekeidet, mint mi, „egyszerű emberek”? Milyen útvonalakat találtatok ki a férjeddel a gyermekeiteknek?
Polgár Judit: Ugyanabban a cipőben járok, mint ti, és ugyanazok a gondok merülnek bennem is fel: járjon-e bölcsődébe, óvodába, hol tanuljon a gyerek stb. Tudom, hogy sok szülőnél például az idegen nyelv tanítása a gyerek öt-hat éves koráig kizárt, mert úgy gondolják, hogy az anyanyelvüket sem tudják még rendesen. Nekem az a véleményem, hogy minél több nyelven kell megtanulnia a gyereknek. Nekünk az az elképzelésünk, hogy a gyerekek öt-hat éves korukig beszéljenek két idegen nyelvet. Nem tudom, mennyire fog ez sikerülni. Most spanyolul tanulunk, a dadusuk is spanyol. A nyelveket a gyerekek, mint szivacs a vizet, felszippantják, és beszélnek angolul is.
R.J.: Olivér sakkozik már? Rólad tudjuk, hogy egészen korán elkezdted.
P.J.: Nem, és kikéri magának, „nem, anya, köszi” – mondja. Nagyon udvariasan hárítja el a sakkozást. Én belecsöppentem a sakkba – apám és a két nővérem is sakkozott. Már ötévesen elkezdtem sakkozni. Nagyon sok sikert halmoztam egymás után. Nyilvánvalóan ez is motivált engem, a dicséret és a győzelem – a felnőtteket is ez motiválja, csak talán nem valljuk be.
R.J.: Mi kell még ahhoz, hogy a gyerekek érvényesüljenek majd az életben?
P.J.: Nekem fontos az, hogy szeretetben nőjjenek fel a gyerekeim, hogy megadják a tiszteletet, akinek meg kell adni, értékrendjük legyen, és hogy stabil alapokra építsék a tudásukat. Minden gyerek egyéniség, és megvan a saját tempója, stílusa. Valahogy motiválni kell őket, hogy mindig többet és többet tegyenek meg a tudás elsajátításáért. Akkor előbb-utóbb nem fél órát, hanem már ötöt tudnak koncentrálni.
A szülőnek legjobban az odafigyelést és a szellemi tevékenységet kell megadnia a gyereknek. Sokféleképpen lehet sikert elérni. Ha a szülők bíznak a gyerekben és segítik, akkor – mint látjuk – sikerülhet az élete. Végül is én is sikeres lettem.. Ezért mondom, hogy a szülőkön sok múlik. Mi nem vagyunk annyira elszántak, mint az én szüleim voltak. Úgy gondoljuk, hogy más utat járunk. A gyerekeknek inkább egy nyitottabb világot szeretnénk adni. De nem azért, mert nekem az nem volt jó, ami én kaptam, hanem mert úgy gondolom, hogy egyszerűen más időben élünk. Mások a lehetőségeink is. De azért sokszor keménynek kell lenni, tudatosnak, és ez néha fájdalmas is. Bármelyik sportolóval beszélsz, tudod, hogy vannak nehéz pillanatok, amiken túl kell jutni. Nekünk is a gyerekeink az elsők, és nagyon sok mindent feláldozunk értük. A férjem kevesebbet dolgozik az állatorvosi rendelőben, én kevesebbet versenyzem, tehát alá vagyunk rendelve a gyerekeknek – de nem száz százalékig. Nagyon jó, ha a szülő meg tudja oldani, hogy utazgasson a család, hogy különböző kultúrákat lásson a gyerek. Mi tavaly ezért voltunk Venezuelában, Ecuadorban. Olivér látta, hogy az anyuka ott a hátára rakja a gyereket, és úgy dolgozik, vagy a négyéves testvér cipeli a pici babát, mert az anyuka dolgozik. Ha nem is érti annyira az összefüggéseket, de látja, hogy valami más van, mint otthon. Itt bőség van, halomban állnak a játékok, ott pedig az utcán egy labdával játszanak.
R.J.: Te nemcsak azért vagy sikeres, mert elértél mindent ebben a különleges sportban, amit el lehet érni, hanem azért is, mert egy nagyon jól működő családod van.
P.J.: Én látom azt, hogy sokszor a szülők csak a teljesítményre koncentrálnak, és nem adják meg az otthoni békés, odafigyelő körülményeket, hogy ne csak a teljesítmény legyen fontos, hanem a család összetartása is – ez nem egészséges. Azt tapasztalom, hogy anyagilag, aki nem annyira tehetős, ott gördülékenyebb a gyereknevelés, mert ott marad a szülő, az odafigyelés, ami nem kerül pénzbe. A legértékesebb az odafigyelés, a szeretet, a foglalkozás. De ha van biztos anyagi háttér, az nagyon sok pluszt tud nyújtani a gyerekeknek, ha megfelelően használják föl, hogyha azt a tudás, a kreativitás, a kíváncsiság fejlesztésébe fektetik.
R.J.: Ha valaki valamiben a legjobb, akkor mindenkit megver?
P.J.: Nem. Ha valaki valamiben a legjobb, akkor utána is edzenie kell. Nem lehet kiülni és lógatni a lábamat. Ugyanolyan lelkesen, odafigyeléssel, tartással kell dolgozni, mert, ha nem figyelsz oda, akkor jönnek, és megvernek.
R.J.: Rosszabb, ha az ember már elért valamit, és utána verik meg?
P.J.: Én szeretek sakkozni, azért fogadom el, hogy most egy kicsit visszaestem. De ez nem jelenti azt, hogy jólesik. De azt, hogy tudjam tovább csinálni és élvezzem, ahhoz el kell fogadni, hogy az adott körülmények között más a fontossági sorrend az életemben, ami alapvetően megváltoztatja a dolgokat.
R.J.: Ezért mondják, hogy veszíteni is tudni kell.
P.J.: Kudarc után sokkal édesebb a győzelem! Nélküle nincs előrelépés. Tizenéves koromig nem volt vereségem, egy-egy partit elvesztettem, de a versenyeken jól játszottam. Nyilvánvalóan az arány nagyon fontos, hogy 90 százalék siker, és 10 százalék kudarc. Fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak veszíteni. A sakk erre egy jó játék.
Számomra kiderült, hogy nagyon is jó dolog sikeresnek lenni, sikereket elérni, és hogy az tud igazán sikeres lenni, aki a hozzá vezető utat is élvezi. Az tudja igazán élvezni a sikert, aki veszíteni is tud. Akárhogy is nézzük, hogy jó volt-e – Judit szavaival élve – az a megszállottság, ahogy őket az édesapjuk nevelte – Judit sikeres élete válasz mindenre. Az biztos, hogy segítette kibontakozni a gyerekeiben rejlő tehetséget, és talált egy utat, ahol megélhették azt, hogy ügyesek, okosak, találékonyak, kitartóak – egyszóval segített nekik a képességeiket készség szintre hozni, amely út az egészséges önértékeléshez vezet.
Megértettem: ha az ember sikereket akar elérni, akkor napról napra meg kell dolgoznia érte, sohasem lazíthat, folyton tennie kell a dolgát, és bizony csak megfelelő kitartással érheti el az ember az álmait.
Azonban a szeretet nem teljesítményfüggő, ha nem a gyerek teljesítő kedvéből indulunk ki, hanem saját magunkat akarjuk megvalósítani a gyerekünk teljesítménye által, és teljesítményhez kötjük a szeretetünket az nem jó tendencia.