Mint két tojás – szokták mondani a testvérekre, annyira hasonlítanak egymásra.
De valójában mennyire igaz ez? A külső hasonlóság, mennyire igaz a belső tulajdonságokra is? Vagy a külső különbözőség, igaz-e a lelki beállítódásra is?
A következőkben, ezekre a kérdésekre keresem a választ.
Nekem abban a szerencsében van részem, hogy a sors három lánnyal és egy fiúgyermekkel ajándékozott meg. Így már a kezdet kezdetén nem eshettem abba a hibába, hogy a külső hasonlóság miatt belső egyezést vártam volna. Bálint már a pocakomban is teljesen másképp „viselkedett”, mint nővére Júlia. A hasam is másképp nőtt. Nagyanyáink szokták is mondani, hogy a lányos has szélesebb, a fiús pocak csúcsos. Ez nálam teljesen bejött. Bálint fiam már a pocakomban is épp olyan rigolyás volt, mint három évesen. A dolgok csak úgy történhettek, ahogyan ő azokat elképzelte. Ha este nyolc után arra vetemedtem volna, hogy egy frissítő sétát tegyek, kéz a kézben a férjemmel, annyira bekeményedett a hasam, hogy lemondtam erről a programról.
Ez nem változott az idővel sem. Neki mindent akkor és ott kellett elmagyarázni, ahol történik az esemény, ahhoz, hogy megtegye, amit kérek tőle. Addig, amíg nem győztem meg kérésem helyességéről egy tapodtat sem mozdult. Csak egyre kérdezgette, hogy,- „de miért”. (Ez főleg akkor kellemetlen, amikor egy egész útszakaszt kell lezárnom addig, amíg megérti, miért kell az út szélén motorozni.) Lányom ezzel szemben mindent első szóra megtesz, ráér neki, ha később érti meg az értelmét. Vele még azt is meg tudtam beszélni, hogy melyik napon szülessen meg.
Annak ellenére, hogy a két nagyobb gyerekem sok mindenben különbözik egymástól, mégis előfordult, hogy kisfiunk teljesítményét szándékunk ellenére összehasonlítottuk kislányunkéval. Amíg, Julcsa lányom már 9 hónaposan mondott alapszavakat (baba-mama), és 2 évesen szobatiszta volt, addig Bálint másfél évesen kezdet csak beszélni, és három évesen lett szobatiszta, amivel a világon semmi baj nincs. Mégis sok szülő, így mi is, beleesik abba a hibába, hogy gyermekeitől azonos teljesítményt, hasonló viselkedést vár el, és ugyanazokkal az eszközökkel szeretné nevelni gyermekeit.
Fontos lenne belátnunk, hogy minden gyerekkel egy-egy új anya, új apa is születik. Legyen akár két fiúnk két lányunk, vagy akár egy egész focicsapatnyi gyermekünk. Ez a születés már a pocakban elkezdődik. Hasznos, ha már a méhen belül kialakítunk egy bensőséges kapcsolatot magzatunkkal, akár úgy, hogy zenehallgatás közben befelé figyelünk, és ráhangolódunk az érzéseinkre, akár meditálhatunk is, zenére csoportosan, más kismamák társaságában, és megoszthatjuk élményeinket. Ha így teszünk, akkor, amikor gyermekünk világra jön már nem lesz ismeretlen számunkra, és már a méhen belül ráérezhetünk arra, hogy, hogyan lehetünk számára „elég jó” szülők.
Később se csodálkozzunk azon, hogy a két gyermekünk mennyire különböző, hiszen mindannyian saját személyiségrésszel születünk a világra. Ez nem csak azt jelenti, hogy génjeinkben, már születésünkkor kódolt, hogy milyen betegségekre vagyunk hajlamosak, hanem azt is, hogy milyen lesz a habitusunk, mennyire leszünk lobbanékonyak, vagy éppen nyugodt a természetünk.
Ahhoz, hogy mindegyik gyermekünknek meg tudjuk adni a számára legharmonikusabb személyiségfejlődéshez szükséges nevelést, elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük a testvérek különbözőségét, és ne mérjünk egyforma mértékkel mindent, kivéve a feltétel nélküli szeretetet.
Előfordulhat, hogy az egyik gyermekünkkel néha szigorúbban kell bánnunk, mint a másikkal, vagy az egyik gyerekünk több időt igényel, míg a másik jobban kedveli, ha békén hagyják. Lehet, hogy az egyik gyerekünk szereti a kantáros nadrágot, míg a máik soha nem venne fel hasonlót sem.
Figyeljünk oda gyermekeink eltérő igényeire, még egypetéjű ikrek esetén is, és csak akkor öltöztessük egyforma ruhába őket, ha ők ezt kifejezetten szeretnénk.
Ne felejtsük el soha: gyermekeink nem a tulajdonaink. A szülő feladata, hogy segítse gyermekét saját harmóniája megtalálásában, önmaga és a világ tekintetében, hogy elégedett kiegyensúlyozott, önmagáért és másokért tenni tudó felnőtt váljék majd belőle. Ehhez azonban szükséges az egyénre szabott odafigyelés.